Tuesday, February 22, 2022

WC duguláselhárítás

A különböző dugulások közül talán a legkellemetlenebb a wc eltömődése, hiszen gyakorlatilag halaszthatatlanul megoldást kell találni rá – nem igazán van alternatíva, amellyel a helyiség funkcióit könnyedén meg lehetne oldani. Emellett igen kellemetlen szagokkal jár és higiéniai szempontok miatt sem javasolt sokáig halogatni a probléma megoldását. A WC duguláselhárításánál tehát ha nem sikerül gyorsan, egyszerűen házipraktikákkal megoldani a helyzetet, javasolt mielőbb szakemberhez fordulni. A legfontosabb minden esetben a dugulás kialakulásának megelőzése, amelyhez alaposan ismerni kell a lehetséges okokat, ami miatt jelentkezhet a probléma. Természetesen a leggyakoribb ok, amikor olyan tárgy kerül a wc csészébe, amely elakad a csőrendszerben. Egészségügyi betétek, vatták, wc-papír gurigák. Érdemes minden esetben egy kis méretű szemetes kosarat elhelyezni a wc mellé, így a vendégek is tudni fogják, hogy ezeknek a hulladékoknak oda kell kerülniük. Sok wc papír gurigát már úgy terveznek, hogy oldódik a vízben, ettől függetlenül nem javasoljuk a lehúzását. Gyakran előfordul, hogy egész egyszerűen csak túl sok wc papír került a wc-be, amelyet kevés vízzel igyekeztünk lehúzni. Ekkor bátran javasoljuk, hogy próbálkozzon meg egy vödör forró vizet önteni a csészébe. Sok helyen tapasztalni, hogy az ételmaradékok mosogatás előtt szintén a wc csészében végzik – sokszor a szilárdabb maradékokkal (csontok, uborkafélék) együtt. Nem egyedi, hogy a teljes dugulás fő kiváltó oka egyszerű macskaalom. Ennek elsődleges oka, hogy előfordulnak olyan macskaalmok, amelyeknek a csomagolásán fel van tüntetve, hogy a wc-n lehúzható – ennek ellenére senkinek nem ajánljuk még az ilyen típusú macskaalom esetében sem. Amit lehet, inkább vigyünk ki a hulladéktárolóba, mert sajnos sokkal komolyabb károkat is okozhat az ilyen okokból fakadó wc dugulás. Házipraktikákkal a kisebb elzáródások megszüntethetőek A kisebb dugulások, amelyek például túl sok wc papír használat vagy lerakódott vízkő miatt alakult ki, általában könnyedén orvosolhatóak - nem feltétlenül kell mindjárt profi wc duguláselhárítást igényelni. Ha tudja vagy gyanakszik rá, hogy tárgy vagy ételmaradék okozta a dugulást, akkor érdemes előbb megpróbálkozni annak az eltávolításával. Természetesen a wc dugulásánál is bevált módszer a wc pumpa és a nagy mennyiségű forró víz használata, ami feloldhatja az eltömődést. Az ecet és a szódabikarbóna használata ez esetben is eredményesen működhet, főleg vízkőlerakódás esetén. Nem javasoljuk a wc csésze eltávolítását, hiszen könnyen törik és adott esetben nagyobb kárt is okozhat vele – ha úgy gondolja, hogy a csésze eltávolítása nélkül nem oldható meg a wc duguláselhárítása, inkább hívjon szakértő segítséget. Fontos kiemelni, hogy gyakran még csak nem is a házban keresendő a probléma, hanem a kertben futó vezetékeknél történt csőtörés. Ez a hiba okozza általában azt a kellemetlen jelenséget, hogy visszafelé folyik a szennyvíz, főleg esős időben. Természetesen ez a fajta elzáródás már a komolyabb problémák közé tartozik, érdemes azonnal szakembert hívni. Munkatársainkkal igyekszünk a lehető leggyorsabban a helyszínre érni. Minőségi, korszerű eszközeink segítségével és tapasztalataink alapján gyorsan és pontosan meghatározzuk a dugulás helyét és kiváltó okát, majd a lehető legegyszerűbb, költséghatékonyabb megoldással szüntetjük meg a problémát.

Duguláselhárítás - Duguláselhárítás Budapest - Duguláselhárítás Garanciával - WC duguláselhárítás Duguláselhárítás - Duguláselhárítás Budapest - Duguláselhárítás Garanciával - WC duguláselhárítás



Csatorna dugulás
A csatornarendszerben történő eltömődés számtalan helyen előfordulhat, a dugulást pedig szintén rengeteg dolog okozhatja. A csatorna duguláselhárítása házon belül és kívül egyaránt szükséges lehet. Leggyakrabban beltéri dugulások tapasztalhatóak, például a mosogatóban vagy a padlóösszefolyóban. A dugulást alapvetően hajszálak, ételmaradékok, zsiradékok, szappan- és más tisztálkodószer maradványok okoznak, de nem egyedi, ha építési törmelék, macskaalom vagy egyéb masszív, gyors eltömődést okozó idegen tárgy kerül a rendszerbe. A dugulásnak szinte mindig vannak előjelei, amelyeket jó időben felismerni, mielőtt kialakulna a nagyobb probléma. A dugulás jelei például az, ha egyre lassabban folyik le a víz, vagy jellegzetes kuruttyoló hangot ad a lefolyó. A csatorna duguláselhárítására annál kevésbé van szükség, minél előrelátóbban, egyszerűbben van kiépítve a rendszer és minél nagyobb odafigyeléssel használjuk a lakás lefolyóit, gondot fordítva a tisztántartásra is. A megfelelő dőlésszög, optimális méretű vezetékek, az, hogy minél kevesebb elágazás, könyök, hajlat van a vezeték rendszerben, nagymértékben csökkentik a különböző dugulások kialakulását. Természetesen, ha már megtörtént a baj, törekedni kell a gyors és szakszerű duguláselhárításra, amelynek az alapja, hogy megfelelően diagnosztizáljuk, hogy pontosan hol és mi okozta az eltömődést. Házon belül? A kivezető csatornacsőben vagy éppen a gyűjtőcsőben alakult ki a dugulás? Ahhoz, hogy ezt még a komolyabb esetekben is precízen meg tudjuk állapítani, elengedhetetlen a megfelelő szakértelem és felszerelés. Gyakori eset például, hogy a dugulás az ingatlanon kívül található. Erre utaló jel például a visszafelé folyó szennyvíz is. Ilyenkor kerül szóba a gyűjtőcső hálózat, illetve az akna csatorna duguláselhárítása.
Duguláselhárítás - Duguláselhárítás Budapest - Duguláselhárítás Garanciával - Csatorna dugulás Tököl Duguláselhárítás - Duguláselhárítás Budapest - Duguláselhárítás Garanciával - Csatorna dugulás Tököl KWc6a3c81560137ee2cc42d03b9cf5b594

No comments:

Post a Comment

Takarítás Budapest - Miért érdemes szakemberre bízni a lakás rendben tartását?

 A tiszta és rendezett otthon mindenki vágya. Ám a házimunka, ezen belül is a lakás takarítása sokunk számára teher. Nem csoda, hiszen a por...